Me vs RUN

Ahogy én láttam: NyitniKék Tavaszköszöntő Csajos Futóverseny Dörgicsén

Szép volt, jó volt, köszönöm ennyi. Röviden így tudnám összefoglalni az eseményt. Jó, így utólag jó buli volt.

Mikor vasárnap kinéztem az ablakon és láttam, hogy megint szakad az eső, tudtam, hogy ismét  jó bulinak nézünk elébe. A különbség mindössze annyi volt, hogy most nem egyedül mentem bele a hülyeségbe. Képes voltam belerángatni nem csak a barátnőmet, Katát (mert ez még elment volna), de magammal vittem Nórit, és az apukámat is. Az ő jelenléte azért volt kiemelkedően fontos, mert jelen eseménynél az összes rajtot egyszerre indították és egészen egyszerűen nem volt, aki vigyázzon Nórira, amíg mi futunk. Persze otthon is hagyhattam volna. De ha nem esett volna az eső, kifejezetten jó kis csavargós délután lett volna.

Futás előtt pár nappal még felhívtam a szervezőket, hogy mégis hogy képzelik a rajtot. Azt mondták, hogy az 5km-es táv nem olyan vészes, nyugodtan vigyem el a gyerek biciklijét, és tekerhet mellettem. De jó, hogy ezt nem hittem el. A biciklit eleve kizártam. Nem tud 5 km-t tekerni anélkül, hogy leálljon. Nekem meg nem lett volna kapacitásom még őt is tolni. Pláne hegynek felfelé.

Szóval jött apu, hogy vigyázzon rá, az alatt az uszkve 30-35 perc alatt, amíg mi futunk.

Nekivágtunk az autópályának. Az úton szépen fogytak anyukám által előre csomagolt szendvicsek. Megérkeztünk. Rögtön a parkolásnál volt egy kis malőr. Egy nő azt hitte, hogy az ő helyére pályázunk, és rendkívül intelligens módon feltartotta a középső ujját. Bőven elég lett volna, ha használja a minden gépkocsiban megtalálható, irányváltásra szakosodott kis kart, nevezett indexkart. Ha megtette volna nem kellett volna felesleges testedzésnek kitenni az ujjait, és az én agyamat se cseszte volna fel egy fél pillanat alatt. Ez ilyen rohadt egyszerű.

Najó, túlvoltunk a kezdeti idegeskedésen. A rajtszámok is megvoltak, a bögrét is beszereztük. Következő etap: pisi. Ezt egyértelműen a szervezés hibájának tudom be. Egy, azaz egy darab wc volt. Már ezen is fennakadtam, de hogy még ezért plusszban 50ft-ot is fizetni kell, az már igazán nonszensz. Nem azért mert olcsójános vagyok. Szerencsémre képes vagyok 50 ft-ot feláldozni egy gyors könnyítés érdekében. De hát azért nehogy már! Arról nem beszélve, hogy milyen verseny az, ami kifejezetten nőknek szól, vagyis nagyjából sejthető, hogy szükség lesz olyan helyre, ahol ez a 350 vagy nem tudom mennyi nő kulturált körülmények között tud pisilni. Esetleg 350 bokorra. Egyébként bokor se volt. Egy kis idő után valaki kezdeményezte, hogy nyissák ki a polgármesteri (Jenő) hivatalt. Megértem a hölgy frusztráltságát. Eddig csak az övé volt a mosdó, most meg megjelent 100 csaj, akik szerettek volna az ő külön szentélyében elvonulni meditálni.

Mikor megláttam a kígyózó sort, egyből mondtam Nórinak, hogy ő inkább a bokorba menjen. Ekkor fedeztem fel azok teljes hiányát. Jobb híján egy csoffadt kis fenyő és a testem volt az árnyékszék.

A wc-ben, mint minden jó buliban kezdett nagyon vicces hangulat kialakulni. Volt, aki feladta a várakozást és a templomnál tette tiszteletét. Gondoltam még vissza akarnak jönni máskor is, így szépen megjelölték a helyet.

Még egy mondtad erejéig muszáj visszatérnem a wc témához. Minden fontos információt ott lehetett beszerezni. Például, amit az elején nem mondtak el, hogy rajtcsomaghoz kapott karszalag a chip. Az időmérő eszköz. Ezen már abban a pillanatban is felhúztuk a szemöldökünket. Hogy lehet ezzel a papírcsíkkal időt mérni. Szerintem sehogy. De a végén majd kiderül, hogy mégis. Isten ments, hogy szpojlerezzek. 

Elindultunk a rajthoz. Az utolsó pillanatban Katára is felkerült a karszalag. A kezdést megint a Skanzenfutáshoz tudnám hasonlítani. Felálltunk, rajtpozíció felvesz. Majd kiderül, hogy a másik irányba kell futni. Vicces volt. Aztán jött a mikrofonos bácsi. Próbálkozott valamit mondani, de bevallom egy nyikkot nem hallottam belőle. Szerencsére voltak tolmácsok a csoportban, akik közvetítették a lényeget. Mindenki vigyázzon magára (ja ezt nem mondták), fussunk az út baloldalán a KRESZ szabályainak megfelelően. Az út csak egy szakaszon lesz lezárva, vigyázzunk a kocsikkal. Ok, vettük, menjünk már!

Mondjuk legalább annyi volt a fickóban, hogy amint érzékelte, hogy a hangosításra szánt eszköz minden, csak nem hangos, legalább hátra ment, s ott is elismételte ugyanezt a szöveget. Én pont olyan részen álltam, hogy se elölről, se hátulról nem hallottam egy szót sem.

No, elindultunk. Majdnem rosszul lettem mikor megláttam a terepet. Ok, mondta a tesóm, hogy dimbes-dombos, de arról nem volt szó, hogy másfél kilometer csak felfelé. Mi folyik itt? Na jött a szokásos 10 rutingondolat a fejemben. Mi a frászt keresek én itt? –és társai. Arra koncentráltam, hogy ne álljak meg. Az nyilvánvaló volt, hogy amint megállok, végem. Többet nem tudok elindulni. Felfelé biztosan nem. Szóval a nagy terv a kitartás volt. Sikerült. Felértem a legtetejére.

Utána kicsit mogorvára váltottam a figurát. Addig jó volt, amíg hosszú kígyózó sorban futottunk, de aztán jött a visszafordító. Az egész versenyt ennél a pontnál vesztettem el. Az út szélén állt egy hölgy, telefonnal a kezében és néha szólt egyet, hogy az 5km-esek forduljanak vissza. Először azt hittem valakinek a rokona és poénkodik. Tovább is futottam. Aztán láttam, hogy többen visszafordulnak. Ekkor kérdeztem meg két lányt, hogy most mi van. Ők mondták, hogy aki csak 5-öt fut, annak ott vissza kellett volna mennie. Vagyis túljöttem. Megfordultam, de még mindig nem voltam benne biztos, hogy jól csinálom-e, amit csinálok, mert csak alig pár embert láttam mellettem. Kezdett nagyon bosszantani a dolog. Se egy tábla, se egy normális jelzés vagy szervező, akinek hihetnék. Azon gondolkodtam, hogy fogom elmagyarázni a lányomnak, hogy ugyan beértem a célba, de még nem teljesítettem a penzumot, úgyhogy légyszi várj még egy kicsit, amíg én az esőben futok még egy kicsit.

Tehát futottam. Ráadásul a bal oldalon, ahogy a bácsi az elején elmondta. Én voltam az egyetlen, aki a baloldalon futott. Egy ideig maradtam a renitensek táborában, de aztán már túl veszélyesnek éreztem a különcködést. Nem sok autó jött, de mikor ott voltak, veszélyes volt nekik két oldalra is figyelni és kikerülni mindenkit. Jobbnak láttam a birka módszert választani, és beállni a csatasorba.

Szóval nem tudtam hol tartok, mennyi van hátra, egyáltalán jó helyen vagyok e. De akkor megláttam a rajtkaput. Nagy volt a boldogság. Igen ám, de az út le volt zárva. Illetve bólyákkal el volt kerítve. Vagyis tovább kellett futni. Ok, ezen ne múljon, futok én tovább ha azt mondják muszáj. Futás közben nagyon el kezdett fájni a hasam. Egyből eszembe is jutott, hogy fel kell hívni az orvosomat a következő esedékes kontroll miatt.

Célegyenesbe értem. Nórit már nem lehetett tovább az esernyő alatt tartani. Elémszaladt és ismét együtt futottunk be a célba. A jól ismert vigyor megint kiült az arcára. Ezért (is) érdemes elmenni ezekre az eseményekre. Nyakába akasztottuk az érmet, de itt a munkánk még nem ért véget. Mentünk, hogy a Kata is részesülhessen a rajongói tábor szurkolásában. 

Halmoztuk az élvezeteket, Katával is befutottunk a célba. Itt jön a méréses rész. Szóval a szalag semmire se volt jó Kata csuklóján. Érkezés után jelentkezni kellett a sátor alatt, és felírták az eredményt.

Mindenki megkapta az érmét. Mindenki! Ismét hármat gyűjtöttünk. 

Tekintettel az esőre és a kiskorúra, viszonylag gyorsan menekülőre fogtuk a dolgot. Amíg Kata száraz ruhára cserélte a vizeset, addig én kiállítam a kocsi mögé és pacsiztam az összes még futó csajjal. Apukám ott állt mellettem és még ő is megjegyezte, hogy mindenki, akivel lepacsiztam egyből vigyorogni kezdett. Én is úgy gondolom, hogy jól esett nekik az az egy-két kedves szó, amit jó hangosan kiabáltam. Teli torokból szólt a “hajrá FutAnyu!”, a “toljad még Göd!”. És a többi. Persze a pacsi se semmi. Ugyan volt, akinek azt mondtam, hogy mindjárt vége, de a lány futás közben felvilágosított, hogy a félmaraton miatt ő bizony megy és tol még egy kört. Neki azonnal javítottam is a szurkolást “akkor kitartáááás!”-ra.

Máskor is számíthattok rám csajok! A lényeg, hogy mosolyogjatok.

Tegnapig még úgy gondoltam nem megyek több versenyre a Bakonyba. De megláttam a következő kiírást és baglyos lesz az érem. Tutira ott a helyem! Gyertek ti is!

Ui: pofátlan módon egyszerre teljesítettem a Nyitnikék futást és a Virtuál Tavaszköszöntő futást. Két legyet egy csapásra. Egy futás két érem. Asszem tudok élni.

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!