Me vs RUN

Májusi teljesítmény

Májusban háromszor is rajthoz álltam.

Az első az Óhegy-parki rekordkísérlet volt. Szerintem az egyik legjobb nem verseny a világon. Imádom, hogy családias hangulatú az egész. Az embernek semmi más dolga nincs, mint élvezni a futást, a friss levegőt, a társaságot.

Eredetileg családi napot tartottunk volna. Minden adott volt egy jó kis piknikhez. Reggel gyorsan legyártottam a megfelelő számú  szendvicset. Bekevertem az italokat, a kocsi csomagtartóját megtömtem a piknik takaróval. A nagy terv az volt, hogy Nórival futunk legalább egy kört, és amíg a család élvezi a játszótér és a park adta lehetőségeket, addig én futok, mint a nyúl.

Hát ez nem jött össze.

Az eső nem volt tekintettel a piknikes terveinkre. Ami mondjuk poénnak nem volt rossz, de annyira jó sem, hogy a kiskorúak órákat álljanak vizesen, rám várva.

Szóval Vikit már kapásból ki sem vittük a parkba, de Nórit semmi sem tarthatta vissza. Nem tülekedtünk, nem tolakodtunk. Két órán keresztül lehetett futni, bőven volt időnk mindenre. Egy kör az kb 1400 méter, beleértve azt az emelkedőt is, amit szívem szerint kihagynék az életemből.

Beálltunk a sor végére és nekiiramodtunk Nórival. Drága Életem megint teljes fogsorral futott. Kb 350 méter után rám nézett és azt mondta: „Anyu, köszönöm, hogy beneveztél és elhoztál ide futni.” Imádom! Ez volt ám a pozitív megerősítés.

Hiába mondtam neki, hogy bőven van időnk, nem kell sietni, bármikor megállhatunk. Nóri nem akart megállni. Nem is gondoltam volna, de egyben, vagyis megállás nélkül lefutotta mind az 1400 métert. Még sosem futott ennyit. Olyan büszke vagyok rá! Ettől olyan erőre kapott, hogy meg sem akart állni. Azt mondta, menjünk még egy kört. Hát mentünk még egyet. Ebbe már egy picit belesétáltunk, de nem álltunk meg. Gyorsgyalogoltunk. Nem hittem a szememnek. Ez a picilány letolt 2800 métert. Ennél jogosabban még sosem járt neki az érem. Bár ez utóbbit már nem tudta megvárni, mert akkor már nagyon szakadt az eső. Ezért is imádom ezt a nem versenyt. Beültem a kocsiba, hazavittem Nórit, és még simán vissza tudtam menni, hogy újra becsatlakozzak a futásba. Hol máshol lehet ilyet megcsinálni?! Csak Kőbányán. Nóri az érem mellé megkapta még a Linda néni által dedikált rajtszámot is. Volt nagy boldogság.

Nagyon, ismétlem nagyon szimpatikus családi futónap. Csak ajánlani tudom. Ott a helyünk jövőre is!

Rá egy hétre Kecskemétre mentem futni a Merci gyárba. Ez kivételesen nem az én ötletem volt. A kollegáim akarták, de ritkán rontok el egy ilyen jó bulit. Ha váltó és hiányzik egy ember, ott a helyem. Vasárnap reggel hulla fáradtan vágtam neki az útnak. De megérte. Csodaszép az érem. Engem maga a gyár nem nagyon kötött le. Annyit vettem észre az egészből, hogy kicsit másabb a környezet, mint amit eddig láttam. Volt fedél a fejünk felett. Egy ideig persze.  Kocsit nem is láttam csak motorháztetőket. Pirosat, fehéret. A pálya nagy része egyébként a gyáron kívül, a szabadban volt kijelölve.

Minőségi, jól látható km jelző táblákat láttam. Rendes frissítést kaptunk. A befutó csomag kifejezetten igényes volt. Kis, zártkörű rendezvény. Odamentünk, lefutottuk, ettünk egy állati finom fagyit, majd hazamentünk.

Sőt. Jól is teljesítettünk. Véleményem szerint a dobogót miattam buktuk el. Én voltam az első a váltóban. Lefelé a kocsiúton végig azt hallgattam, hogy ki-miért nem tud ma rendesen futni. Szóval mikor nekiindultam, én se vittem túlzásba a dolgot. Szépen, kényelmesen elfutkorásztam. Mikor befejeztem, akkor szólt az Ádám, hogy egész jó időt toltam. Ekkor kezdtem el mérges lenni. Sokkal jobban is tudtam volna futni, ha odafigyelek és akarom. Nem akartam. Csak szimplán jól éreztem magam és csak futkorásztam, nem futottam. Ha összeszedem magam, és nem nézelődök annyit, meg lehetett volna az a dobogó. Ez így utólag felettébb bosszantó.

Meg kell, hogy mondjam a tesztpálya körül nagyon sok időt elvesztegettem. Volt ott egy nyuszicsalád. Őket bámultam, ahogy játszanak a fűben. De az is lehet, hogy nem játszottak, sokkal inkább az életükért küzdöttek, mert egy nagy ragadozó madarat is láttam felettük. Talán vércsét. Nem tudom. Szóval elterelték a figyelmem. De milyen gyakran találkozik egy pesti lány igazi mezei nyúl családdal ennyire szabadon? Fényévente egyszer.

Ezt követte a Tihanyi futás. Egy éve várt nagy esemény. Félreértés ne essék, nem a futást vártam. Csak az érmet. Lila szivecske. Nagyon akartam. Persze nem sokat készültem rá. Legalább annyira nem, mint a szervezők. Mindent beleadtak a marketingbe, a propagálásba. Több volt a külcsín, mint a belbecs.

Sorolhatnám azt a rengeteg hibát, ami kifejezetten állati bosszantó volt. Kezdjük ott, hogy a wc-nél nem volt víz. Egyszerűen elfogyott. Még bőven a verseny kezdete előtt. Hogy lehet ez? Egy TOI-TOI wc után ne tudjak kezet mosni? Mi ez?

Jött az első frissítő pont. A szervezés csúcspontja, mikor az a több száz vagy ezer ember (ugyan szakaszos volt a rajt, de egymás után indultunk nem sokkal) egyszerre próbál a nagy melegben odaférkőzni a frissítőponthoz. KÁOSZ. Nem is tudtam frissíteni. Ezt még az első pontnál túléltem, de második, kb 5 km-nél nagyon kellett volna. A végéről nem is beszélve. Lefutottuk a 7 km-t, mentem a frissítésért mikor közölték, hogy a víz elfogyott. A víz! Nem is értem.

A terep is igen érdekes volt. Előfordult, hogy épphogy két ember fért el egymás mellett. Ez mondjuk 10 embernél nem gáz, de több ezernél bizony bosszantó. Nem csak nekem, de azoknak is akik jóval gyorsabbak voltak, mint az előttük futó. A km jelző táblát csak a végén láttam. Kiderült, hogy a fűút mellett, a Balatonhoz közeli oldalon van egy fára felragasztva. Ezt mi ott, az erdő felöli részen baromira nem láttuk.

Mellesleg a vége tábla sem volt kirakva. Mindenki ugyanazon az útvonalon futott (7km, 10 km, 21km). Már gyanúsan kevesen voltak a 7 kilisek, mikor megkérdeztem egy lánytól, hogy mégis mit csinálunk, és hol van a vége. Ekkor szóltak oda oldalról, hogy már rég vége, túljöttünk. Ú de mérges voltam. Itt már kicsit káromkodtam is.

A futás után a szervezők mély hallgatásba burkolóztak. Nem válaszoltak üzenetekre, sem semmilyen megkeresésre. Ettől még mérgesebb lettem. Micsoda dolog ez? A verseny előtt ezerrel tolták az e-maileket, facebook bejegyzéseket. Utána meg semmi. Kicsit kevesebb # több odafigyelés nem ártott volna. Nem mellesleg ekkora nevezési díjba legalább egy fél literes víz a nem létező befutócsomagba még bőven belefért volna. Ja de az is csak utólagos. Ahhoz persze volt eszük, hogy még plussz  nevezéssel kitolják a jelentkezési listát. Ezt a ki sem mondom mekkora összeget miért nem lehetett vízre költeni? Ja, gondolom valakinek túl lapos volt a bankszámlája. Remélem most ez a gond is megoldódott, és a következő általuk szervezett versenyen lesz rendes frissítés.

A verseny szintidő három óra volt. Ezzel szemben az eldobált műanyag poharakon még másnap délután is fennakadt a rollerünk.

Arról már nem is beszélek, hogy készült 511 kép. Lássuk be ez nem sok. Ennyi futóra meg pláne nem. Ennél még Oszvald Gyuri bácsi egyedül is többet csinált Kőbányán.

Több szót nem is érdemel ez az egész. Megvolt, jövőre biztosan nem találkozunk. Hacsak nem annyira unom magam, hogy mégis. De azért nem hiszem.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!