Lehet, hogy át kéne neveznem a blogomat Me vs. Sportra. Sose hittem volna, hogy a kedvenc fekete mini retikülömet állandó jelleggel lecserélem egy lila Nike sporttáskára. És lőn. Megtörtént. Minden nap cipelem magammal azt a plussz 5 kilót a sportolás érdekében.
Ezer éve nem úsztam. Nem is szeretek úszni. A medence vize mindig hideg, az öltözőben mindig sokan vannak, és még sorolhatnám az uszodai problémákat, egészen a Molnár utcai uszodában elszenvedett viszontagságokig. Ott tanultam úszni. Még az általános iskolában. Arra emlékszem, hogy egyszer harmadik lettem egy versenyen. Nem volt nehéz. Hárman indultunk. De én félúton feladtam. Arra már nem emlékszem, hogy miért nem voltam képes leúszni, vagy legalább suttyomban legyalogolni a víz alatt azt a 20 métert. Biztos jó okom volt rá, hogy a legnagyobb verseny közepén inkább kikászálódjak a medencéből, és visszasétáljak a rajthoz. Ez mindenkivel előfordul. Egyáltalán nem ciki ilyet csinálni. Ugye?
Szóval ilyen a viszonyom az úszáshoz. Persze tudok úszni. De nem erőltetem. Tegnap viszont a nagyobbik lányom elkezdte az úszóleckéket. Tehát megint volt szabad fél órám. Minden adott volt egy kis úszáshoz. Kéznél volt a medence és alíg pár megszállott úszkált épp. Meglepően könnyű volt és egyáltalán nem éreztem kínosnak a szituációt. Csak úsztam és úsztam. Róttam a hosszokat. Egyiket a másik után. Fél óra alatt nagyon gyenge tempóval, egy pisi szünettel kiegészítve 16 hosszt úsztam. Belefért volna még 4, hogy kerek legyen, de közben leselkedtem is. Néztem az én nagylányomat, boldog voltam, hogy ő már most, 5 évesen vizicsibe lehet.
Csak az a fránya röhögőgörcs ne lenne. Bementem a vízbe és megint rámtört. Azon röhögtem, hogy mennyire vicces ez az egész. Egy évvel ezelőtt maximum a kölkök után rohángaltám. Most meg napi szinten az életem része a sport. Futok-úszom-biciklizem. 2015. szeptember 6-a volt az első lépés a sportolás felé. Egyelőre idáig jutottam. A határ viszont a csillagos ég.
https://www.facebook.com/mevsrun/
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: