Életem első hivatalos futóedzése. Avagy mire jó egy edző?

Van egy edzőm. A Laci.

Laci mosolygós és nem mérges azért, mert vannak bizonyos feladatok, amiket egyszerűen nem tudok megcsinálni. Fizikai képtelenség, hogy megfogjam a talpam nyújtott lábbal. 

Laci vicces is. Az edzés végén azt mondta, hogy kezdjünk bele a fegyenc edzésbe. Biztos, hogy ez lesz az év legnagyobb poénja, még akkor is ha még csak július van. De Laci bízik bennem. Szerinte majd menni fog. Szeretem ha bíznak bennem.

Szóval pár hete már érlelődött bennem a gondolat, hogy az nagyon szép, hogy kitűztem egy célt (jelen esetben egy félmaratont másfél év múlva), de sajnos semmilyen szinten nem fejlődök. Erre viszonylag gyorsan rájöttem a Nike running kimutatásaimat elemezve. Úgy éreztem, hogy ész nélkül rohangálok össze-vissza. Mindig előlröl kell kezdenem mindent, és a fejlődés közelében sem vagyok. Vagyis kell valaki, aki irányba állít. Akkor az egyik kolleganőm a figyelmembe ajánlotta Lacit. Írtam is neki egy levelet, hogy itt vagyok én, x kiló súlyfelesleggel, nulla szabadidővel, nulla kitartással, viszont félmaratont akarok futni másfél év múlva. Minden edző ilyen paciensre vágyik, ugye?! Laci is. Érezte a kihívást, és nem mondott nemet. Inkább eljött hozzám és megnézett. Szerinte nem egy elvetemült ötlet másfél év múlva maratont futni. Igen, maratont. Ugrottunk egy szintet. És ha ő így bízik bennem, én miért ne tenném. Igaz, hogy most csak három kilométert tudok, de hát a három, és a negyvenkettő olyan közel vannak egymáshoz. Gyerekjáték. 

Nagyon vártam az első edzést, mert fogalmam se volt mi vár rám. Sose volt még semmilyen hivatalos edzésem. Olyan izgi. Természetesen nem én lennek, ha nem lenne egyből nehezített a terep. Egy kedves kollegina hétfőn lágyan és nőiesen becsukta a kocsim ajtaját. Utána már csak annyit hallottam, hogy csittcsattdirrdurr, és a kocsim ablaka eltűnt a süllyesztőben. Ennek az lett a következménye, hogy ablak hiányában, nagyon nem tudtunk messzire menni az autómtól, mert ugyan bízom én az emberekben, de hát azért mégsem. 

Bemelegítéssel kezdtünk. Én már itt elnevettem magam. Olyan vicces mikor felnőtt emberek hangosan tolják ki magukból a levegőt. Sose vettem ennyire komolyan magam. Ezt még biztos tanulnom kell.

A bemelegítés pontos menetére majd egy külön bejegyzést szánok. Mint ahogy a nyújtásra is. Ugyan kezdő vagyok, de már én is tapasztaltam mi történik, ha kihagyom ezt a két nagyon fontos lépést.

A bemelegítés után tanultam egy kifejezést. Repülőzés. Nem, nem szívtunk semmit. Három oszlopnyi távolságot futottunk teljes erőbedobással. Majd pár méter séta és vissza teljes erővel. Ezt tízszer egymás után.

Szerintem ez elég volt bemelegítésnek. Utána futottam egy kört az Óhegy-parkban. Ez a kiindulási alap. Laci azt mondta adjak bele mindent. Mindezt már egy óra intenzív mozgás után. Próbáltam előre jelezni, hogy nem ez lesz életem legjobb köre, de azt mondta nem baj. Elég ha a mostani állapotomhoz képesti legjobbat hozom ki magamból. Ezt megtettem. Annyira, hogy tényleg az eddigi legjobb köröm lett. Átlag 6,33-al futottam 1,44 km-t. Szerintem Laci is meglepődött. Azt mondta kb 11 perc alatt várta az érkezésem. Helyette viszont 9,28 perc után újra láthatta a vigyorgó fejem. Bepróbálkozott, hogy nyomjunk egy hajrát a végére, de szerintem csak viccelt. És nem, nem futott velem, mert valakinek vigyázni kellett a kicsikocsimra.

Nekivágtunk az annyira várt és állati vicces fegyenc edzésnek. Najó, nyilván nem az igazi edzésről van szó. Laci felsorolta az asszem 5 részből álló programot. Mindegyiken könnyített annyit, hogy legalább egy kis esélyem legyen ráhangolódni. Volt fekvőtámaszhoz hasonlító fa szagolgatás,  padon ülős, hasizomnak álcázott lábremegtetés. Majd levezettük egy kis fakéregbontó húzódzkodással.

Ez élőben is furcsa volt, nem csak leírva. A körülöttünk lévő járókelők csak lestek. Olyanok voltunk, mint a reggeli órákban tai-chiző bácsik. Mindenki furcsán néz rájuk.

Hétfőn folytatjuk. Akkor már levetkőzöm a kezdeti kislányos zavaromat, és jobban figyelek Laci szavaira. A kocsimon is segített az autódoktor, így nyugodtan kiszaladhatunk a világból. Már nagyon várom. Biztos Laci is.

Miért jó, hogy ott van Laci? Egyáltalán mire jó egy edző.

• Nem mondhatom le a futást. Az edzőm ott vár, tehát muszáj elmennem futni.
• Irányít. Tudja, hogy milyen útvonalon kell haladni a cél elérése érdekében.
• Nem csinálom ki a testemet idő előtt. Szisztéma szerint haladunk.
• Példamutató. Ironman, Extremen, maratonista. Tudja miről beszél.
• Nem csak futni tanít meg. Állóképességet, kitartást tanulok.
• Bízik bennem. Így én is bízom magamban.