A karácsony előtti hétvége nem a legalkalmasabb időpont egy futóversenyre. Pláne egy kétgyerekes családanyának. Ezer és ezer más dolgom van ebben az időszakban. Ezen a hétvégén csak úgy tobzódtunk a programokban. Pénteken még dolgoztam, épphogy hazaértem már indulhattunk is a férjem karácsonyi céges bulijára. Szombat reggel a lányomat vittem el a szokásos fejlesztésre, az új összeszerelésre váró ülőgarnitúra is megérkezett, a kisebbik kölöknek aznap jött ki a kötőhártya-gyulladása. Rohanás az orvos-recept-patika Bermuda-háromszögben. Este karácsonyi parti saját jogon. Szombati futás esélytelen. Na majd vasárnap.
A karácsonyi partink annyira jól sikerült, hogy vasárnap mindent akartam, csak futni nem. Legszívesebben a fejem búbjára húztam volna a takarót és mozdulatlanul vártam volna a világvégét. Vagy legalábbis a cégünk végét. E kellemes lelki visszahúzást és energia leszívást ezúton is megköszönöm a világ legtaplóbb kereskedelmi igazgatójának, akinek nőjjön be az orra luka.
Sokan állítják, hogy a futás tökéletes lelki feltöltődést ad. Hmm. Itt az ideje, hogy kipróbáljuk. Borzasztó hideg volt. Minden erőmre szükségem volt, hogy egyáltalán felöltözzek futóruhába. Még szerencse, hogy idő előtt megkaptam a szülinapi ajándékomat, és volt rendes téli futógöncöm. Az egyik gyereket sikerült lepasszolnom a nagyszülőkhöz, de Nóri semmiképp sem akart lemaradni egy jó kis futásról. Annak ellenére, hogy nyári gyerek, kifejezetten jól bírja mínuszokat. Ellentétben velem, aki bezzeg januári vagyok, és részemről örökre kihagynám a telet.
Nórit rábeszéltem, hogy ne fusson (ennek legfőbb oka, hogy a futócucca egy rövidujjú trikó és egy aprócska sortból áll), viszont végre ráülhetett a biciklire. Rajtunk kívül senki nem volt az utcán. Ilyen cudar hidegben csak mi vagyunk ilyen őrültek. No meg persze a többi virtuálfutó.
Ez volt a műtétem utáni első futásom, ezért nagyon lassú tempót választottam. Az első lépéseket úgy tettem meg, mintha tojásokon lépkednék. Nóri rám is szólt, hogy húzzak bele, mert ő bizony otthagy, ha nem igyekszem jobban. Nem volt jó. Fájt. De karácsonyfa van az érmen! Szóval összeszorítottam a fogamat, és próbáltam rátalálni a megfelelő ütemre. Több-kevesebb sikerrel meg is találtam a jó ritmust. Kiértünk a parkba, ahol Nóri már nagyon fáradt volt, így elővette a gondosan a zsebébe dugdosott doboznyi Raffaellot, és leült egy padra majszolni. Ez igencsak limitálta a futótávolságomat. Lényegében egy 5 méter átmérőjű körben futottam. Baromi uncsi volt. Éreztem, hogy még egy ilyen kör és le kell állnom, mert elszédülök. De nem akartam abbahagyni. Attól féltem ha megállok, többet nem indulok el. Szerencsére Nóri zsebéből kifogyott a muníció és újra bringára ült. Én futottam a “nagyon gyors” 8,5 km/h tempómmal, Nóri meg tekert mellettem. És akkor csoda történt.
Esni kezdett a hó. Gyönyörű volt. Még sosem futottam hóesésben. Nóri persze bringáról le, így megint szűken mértem a kanyarokat. Míg ő próbálta összegyűjteni a hópelyheket, én szépen lassan bejeztem a futást. Kisebb hozsannát zengtem magamban, mikor a zsebemből meghallottam az erre szakosodott applikáció hangját: “two point five kilometers”.
Tudom, hogy csak 2,5 km. De én olyan boldog voltam ettől a 2,5 km-től, mintha legalább egy maratont futottam volna le. Ezek szerint nincs minden veszve. Fog ez menni, csak egy kicsit kéne türelmesebbnek lennem és 2017-ben újra indulhat a nagy futószezon.
Nem mellékesen örömünkben elénekeltük a Hull a pelyhes fehér hó nótácskát és még egy órát sétálgattunk/bringáztunk a hóban. Szép nap volt. Nagyon megérte kimenni és futni egy kicsit. A fájdalom meg majd elmúlik 2017-ben. Kezeket csuriba!
Virtualfutok.hu futamok: háromból három pipa.
Kommentek