Megint egy jól sikerült rendezvény. Legalábbis nekem tetszett. Azt viszont nem tudom eldönteni, hogy azért voltak ilyen kevesen, mert nem volt túl jó az idő, vagy azért mert nem volt eléggé meghirdetve a rendezvény. Fogalmam sincs, de tény, hogy nem ehhez vagyok hozzászokva. Ha nem is tumultus, de rendes tömeg szokott lenni. Most szinte alig lézengtek az emberek.
Félmaraton váltóban indultunk Katival és Robival. Egy újfajta kihívás. Szegény Robi az utolsó pillanatban ugrott be Ádám helyére, aki beteg volt a héten. Így utólag azt mondom, hogy jobb, hogy nem jött, mert nem tett volna jót neki ez az időjárás.
Kivételesen még sofőrünk is volt Peti személyében, így egy kockástetejű Mini Morrissal vagiztunk az úton.
Útközben kicsit feszült lettem, mikor tudatosult bennem, vagy bennünk, hogy fogalmunk sincs hova kell menni. Általában szokott lenni valami támpont, amit csak simán beírok Vazze Andrisba, és ő elnavigál. Most nem volt ilyen exakt hely. Jobb híján megkerestük a Pünkösdfürdő utcát. Volt egy csak úgy érzésre bevett kanyar is. Kerestük a tömeget. Na ez az, ami nem volt. De észrevettük a rendőröket így már tudtuk, hogy nagyon rossz helyen nem járhatunk. Azért kiírhatták volna, hogy a Pünkösfürdői Strandnál kell keresni a helyszínt. Leparkoltunk. Örültem, hogy ilyen kicsi az autó.
Átvettük a rajtszámokat és felöltöztünk. Ez sem tartott sokáig. Azt hiszem összesen ketten lehettek előttünk. Ennél nagyobb érdeklődésre számítottam. Azt még meg kell jegyeznem, hogy ez a bokán viselhető időméréses cucc nem biztos, hogy a legjobb megoldás. Tény, hogy nem tarott sokáig átrakni egyik lábról a másikra, de így is kizökkentünk a ritmusból. Nekem nem volt időm lassítani, azonnal kellett megállnom, ahol Robi lábát megláttam. De szerintem neki is egyszerűbb lett volna ha 1-2 métert tud futni és úgy veszi át a szokásos váltóbotot vagy akármit. De az is igaz, hogy hosszútávon nehézkes egy bottal futni. Ezen még törpölök.
Megfutottam a szokásos köröket a WC-nél. Szigorúan csakis a rózsaszínbe voltam hajlandó bemenni. Meg kell dicsérnem a szolgáltatót. Kifejezetten tiszták voltak a WC-k, ha lehet ilyet mondani egy TOI-TOI-ra.
A kezdésig még sok időnk volt így sétáltunk még egyet a Duna parton. Szép ez a hely. Ráadásul nyugis is. Még a nap is kisütött pár perc erejéig.
Nem volt időm rendesen felkészülni a versenyre az elmúlt hetekben, így nem kevés parával álltam fel a rajtvonalhoz. Most nem voltak szintidő jelző táblák. Mindenki oda állta, ahova akart. Én odaálltam, ahol a csapattársaim voltak a kordon mellett. Hoztam a szokásos szintet és előadtam a Zsófi-féle bemelegítést. Hát nem szokványos az biztos. Pedig most kifejezetten jó volt a bemelegítést irányító hölgy. Ezért még a nevét is hajlandó voltam megjegyezni, Kriszta.
Elindult a rajt. A három szurkoló iszonyú nagy löketet adott. Úgy vigyorogtam, mint a csuda. Örültem, hogy láttam a hülye fejüket (bocsi). Aztán jött egy kisebb kanyar és futottunk fel a gátra. Nem tudom pontosan hány induló volt, de a 99%-uk biztosan elfutott mellettem. Átfutott az agyamon, hogy pofátlanul elölről indultam, és ezzel zavarom a többieket. Indulás előtt ez eszembe se jutott, utána meg már mindegy volt. Annyit tudtam menteni a helyzeten, hogy a lehető legjobban kihúzódtam oldalra, és hagytam őket száguldozni.
Nem sokkal azután, hogy felfutottunk a gátra megláttam a srácokat. Jaj de jó, hogy ott voltak. Olyan löketet adott a pacsijuk, hogy azt el se tudom mondani. Akkor és ott eldöntöttem, hogy keresni fogom az ilyen váltó-futó lehetőségeket. Csapatban játszani jó!
Aztán futottam a gáton. Ekkor már nem volt olyan őszinte a mosolyom. Szembeszél volt, hideg és még rohadt sok volt hátra. Láttam, hogy egy páran már futnak visszafelé. Mögöttem talán ketten ha voltak. Nem mondom, hogy nem volt kicsit demotiváló. Szégyelltem magam. Meg azon gondolkodtam, hogy a többiek már biztos ott állnak a célvonalban, épp most keresik a férjem telefonszámát, hogy értesítsék eltűnésemről. Azon gondolkodtam, hogy biztos tövig rágják a körmüket, mert már mindenki bent van, vagy legalábbis lefutotta az első körét, én meg még látóhatárban sem vagyok. Nem volt jó érzés.
A második kör már könnyebb volt. Sokan utolértek, leelőztek. Volt, aki többször is. Kicsit egyenletesebb sorban futottak a futók. Nem volt annyira látványos a lemaradásom.
Na de, hogy ki ne hagyjam a második kör leglényegesebb elemét. Épphogy felfutottam a gátra, mikor mellém szaladt valaki, és nagyon lelkesen rámköszönt. Sajnos vagy nem sajnos, de nagyon tempóban voltam és muszáj volt tovább szaladnom. Esélyem se volt beazonosítani.
Lefutottam a második kört, Robi is megkapta a chipet a bokájára (közvetlen a róka tetkó alá), és akkor megint odajött a lány. Kiderült, hogy ő Szilvi, aki a kezdetek óta figyeli az oldalam. Annyira örültem neki. Sokszor chateltünk már ilyen-olyan témában, de személyesen még nem találkoztunk. Így utólag belegondolva nem is értem, hogy-hogy nem futottunk már össze. Na de most sikerült és ezt egy közös képpel meg is koronáztuk. És látta a szintén unikális Zsófi-féle szurkolást. Najó, ezt más is látta. Legközelebb már nem futok el melletted csak úgy. Tényleg, köszi, hogy odajöttél.
Visszatérve a versenyre. Állati hideg volt. Robi után Kati futott, és akkor még az eső is eleredt. Ez az én lelkesedésemből semmit sem vetett vissza. Minden körben kétszer üvöltöttem, ahogy a torkomon kifért. A végén szerintem volt egy kis kavarodás az érmeket osztogató önkéntesek között. Csak úgy ad-hoc jelleggel akasztották a nyakamba az érmet, mikor Kati belekezdett a második körébe. Vagyis nem láttam benne logikát. Arra számítottam, hogy ha lefutottam megkapom. De nem kaptam meg. Semmi baj, majd a végén. De nem. Bele a közepébe. Mindegy. Egyáltalán nem lényeg, hisz megkaptam. Sőt. A végén Kati elé szaladtunk és a célba már együtt futottunk be. Nagyon nagy élmény volt. Csapatként dolgoztunk együtt. Robi hatalmas tempóval teljesítette a rászabott penzumot, Kati hozta, amit elvártunk és én is javítottam az eddig eredményeimen. 6,50-el futottam átlagban a szokásos 7-7,30 helyett.
Annyira nagyon elégedettek voltunk, hogy rögtön be is ültünk a helyi restibe legurítani valami arra érdemeset. Sört-bort-pálinkát. Najó, csak sör meg cider volt elérhető, úgyhogy ezekkel koccintottunk.
Ezt szeretem. Ez a bulifutás. Öröm, siker, móka-kacagás. Csapatmunka a javából. Ezért (is) érdemes váltóban futni.
Ui. Robi egész nap a kullancscsípés veszélyeire hívta fel a figyelmünket. A csapatmunka égisze alatt én bevállaltam, és begyűjtöttem egyet. Nyilván nem önszántamból. Undorító paraziták, fúj. Remélem mindenki átvizsgálta magát a futás után.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: