32. Wizz Air

Tegnap rendezték meg a 32. Wizz Air Budapest Félmaratont.

Most nem mint versenyző vettünk részt az eseményen. Hárman csajok elmentünk, hogy drukkoljunk azoknak, akik vállalkoztak erre a nagy kihívásra.

A rajtnál akartunk üvölteni, de túl sokáig tartott kitalálni, hogy a kék vagy a piros pompom mutat-e jobban a hercegnős ruha mellett.

A Nyugati felüljáró előtt nem sokkal sikerült egy szimpatikus parkolóhelyet találnunk. Felszálltunk a rollerekre, és húztuk a csíkot az Andrássy felé. Pont lemaradtunk a lényegről. Viszont életemben először (szerencsére), láttam élőben a rettegett záróbuszt. Tényleg félelmetes. Hatalmas betűkkel díszelgett rajta a ZÁRÓBUSZ felirat. Zöld volt és bizony-bizony tette a dolgát. Már ott az elején összeszedte az embereket. Én spec. egyet láttam, akit feltessékeltek. Előtte pedig egy biciklista riogatta a népet. Nem hallottam mit mondott a futóknak, de nem is akarom tudni.

Miután volt még legalább fél óránk a minket érintő futók megérkezéséig, így a kirakodóvásár felé rollereztünk tovább. Minden megnéztünk, mindent megfogtunk, ahogy kell.

Na aztán jött a kemény munka. Kiválasztottunk egy szimpatikus drukkoló helyet és vártunk. Illetve én vártam. Nóri azonnal belevetette magát a buliba. Ment a „hajrá-hajrá!”, „mindent bele!”, így kell ezt csinálni!”, „nyomjátoook!” és hasonló finomságok. Annyira lelkes volt. Teljes volt az extázis.

A futók élvezték, mosolyogtak. Volt aki direkt átvágott a tömegen, hogy lepacsizhasson ezzel a picilánnyal. Imádták. Én meg imádtam, hogy imádják. (Valaki még le is videózta.) 

Viki kicsit szerényebben a nyakamban ülve lengette a rá eső piros pompomot. Természetesen cumival együtt. Azzal drukkolni pedig egyáltalán nem lehet.

Szerencsére előző este megtudtam, hogy nyomon lehet követni a futókat. Így csak a 17. km után kezdtük el a név szerinti üvöltést. A pár várva várt ismerősünk közül Kata volt az első. Annyira koncentráltunk rá, hogy nem vettük észre, hogy elfutott mellettünk. Még szerencse, hogy ő észrevett és visszafordult köszönni. (Van, aki még ilyenre is képes. ) Váltottunk pár szót, aztán felfutott a felüljáróra. Ekkor szóltam Nórinak, hogy akkor a Kata üzemmódból, most gyorsan átkapcsolunk Ádám üzemmódba. Kb 5 perc múlva meg is jelent Ádám. Őt legalább időben észrevettük. Szerencséjére pont a tőlünk távolabbra eső részen futott. Ez azért jó, mert Nóri nagyon szeretett volna pár métert együtt futni vele. Hiába a hercegnős ruha, a papucs, a pompomok. Szóval ez a közös futás most elmaradt, de ezt Nórin kívül senki sem bánja. Nagy volt a tömeg, Ádám is rohadt gyors volt, csak útban lettünk volna. Jobb volt ez így.

Ádám el. Következő feladat: Viktor.

Még Viktor előtt láttam a tömegben Sallai Zsuzsit a Skanzenfutás anyját. Megláttam és üvöltöttem neki, hogy „Visszadobtak! Nyomás!” Utólag jutott eszembe, hogy nem biztos, hogy mindenki örül neki, ha valaki a partvonalról nagyszájú. A Skanzenban bizony én sem vigyorogtam ennyire. Fele ilyen hangos se voltam. De azért meggyőződésem (még mindig), hogy a drukkerek általában nagy erőt tudnak adni, és továbblöknek olyan helyeken, ahol az ember azt hiszi, hogy már nem bírja. Dehogynem bírja. De ehhez jól jön egy pacsi, egy üvöltés, egy duda vagy akármi más. Szóval Zsuzsinak is ment a drukk.

Aztán megjött Viktor. A lányok itt már fáradtak voltak, így egyedül kellett helytállnom. Pláne miután megkérdeztem Nóritól, hogy az egyik vizét felajánlhatom-e Viktornak. Erősen tiltakozott. De azt csak csendben árulom el, hogy miután Viktor elfutott, Nóri megjegyezte, hogy na ennek a pasinak odaadhatom a vizét. Logikusan jön a kérdés: na ennek a pasinak miért? Hát mert szakálla van. Ennyi.

Viktor vizet nem kért, de szerintem örült, hogy ott voltunk. Nem mellesleg tök jól futott és még vigyorgott is közben. Egyébként ez igaz volt a futók jelentős százalékára. Nem is értem, hogy csinálják.

Összességében és szigorúan kívülről nézni jó hangulatú verseny volt. Legalábbis nekem annak tűnt. Amíg ott lődörögtünk láttam azt az iszonyatos háttérmunkát, amivel a futók után próbálnak a lehető legrövidebb időn belül rendet rakni. Le a kalappal előttük. Még akkor is ha a fél város le van zárva azért, mert pár futó futni akar. Teszem hozzá ez a pár futó 15.000 embert jelent. Akármennyire is sokallom a nevezési díjat és sokkal jobban szeretek egy kisebb, családias hangulatú vidéki rendezvényt, azt azért elismerem, hogy a Wizz Air felállított 15.000 embert! És ez nem semmi.