Mit adott nekem a futás?

Hagyjuk ki most azt a részt, hogy a futás fogyaszt, növeli az állóképességet, csökkenti a rák kialakulásának kockázatát stb., stb. Ezt megtették már helyettem mások.

Most arról írok, hogy az én életemben milyen pozitív változást hozott a futás.  

Mikor elkezdtem futni, hogy is mondjam… kissé antiszociális voltam. Az az igazi zárkózott, magának való típus. Hányszor játszódott le a fejemben, hogy én csak futni jöttem, mit akartok ti tőlem a széles vigyorotokkal, jókedvetekkel?! Totálisan nem értettem az egészet. Épp meghalni készülök, ezek a vadidegenek meg itt állnak a rajtvonalnál és röhögnek. Mi ez? Normálisak?

Lehet, hogy még most is maradt bennem hasonló gondolat, de már messze nem az vagyok, aki voltam. A futás felnyitotta a szemem. A futóemberek többsége kedves, jó fej, messzemenőkig támogató. Minden megváltozott. Azok a vadidegenek hirtelen már nem is voltak olyan vadak. Egy-két verseny után már idegenek sem. Számos ismeretlen ismerős arccal találkozom a rendezvényeken. Ilyenkor odaköszönünk vagy éppen biccentünk egymásnak. Lehet, hogy csak egy mosolygós szempár üzeni, hogy: hahó, látlak és sok sikert a futáshoz.

Kezdetben minden versenyre egyedül mentem. Aztán valahogy mindig úgy hozta a sors, hogy teljesen véletlenül szóba elegyedtem a futótársaimmal. Igen, futás közben. Sose gondoltam volna, hogy a lihegés mellett még erre is lesz energiám. De van. Sőt. Viccelődünk, nevetgélünk vagy épp hatalmas lelki problémákat oldunk meg, míg a lábunk az aszfaltot koptatja. Két legyet egycsapásra. Tisztítjuk a lelkünket és a kilométerek is gyorsabban elfogynak. Egyszerűen jó érzés úgy hazamenni egy versenyről, hogy új embereket ismertem meg. Jó társaságba csöppentem. 

Van, akivel már tíz éve kollégák voltunk, de a köszönésen és a kötelező munkahelyi megoldandó problémákon kívül egyáltalán nem álltunk szóba egymással. Aztán mindketten futni kezdtünk és észrevétlenül épültünk be egymás életébe.

Van olyan az életemben, aki egy futóversenyen csak úgy a semmiből odaköszönt nekem. Eltelt pár hónap és ma már ott tartunk, hogy előre egyeztetjük a nevezéseinket, és együtt futunk végigbeszélgetve a versenytávot.

Ezek azok a dolgok (ha lehet ilyen csúnyán fogalmazni), ami mind-mind a futás hozománya. A mozgásnak köszönhetem a barátságukat. Sokkal kevesebb lennék nélkülük. Erőt adnak, motiválnak. Akkor is mikor nincs kedvem, mikor úgy érzem, hogy elég lenne a három km is. Rádumálnak a 7-re. És milyen jól teszik. Köszönöm nekik és jó lenne ha tudnák, hogy nagyon hálás vagyok érte. Tennék ide szivecskét is de még mindig nem tudom, hogy kell. 🙂 

Mi mást ad nekem a futás?

A futásnak hihetetlen közösségépítő ereje van. Motivációt hozott a mindennapokba. Akarok menni, akarok futni. A lányom is. Még csak 6 éves. De látja a lelkesedést, látja a rajtszámokat, látja az érmeket a falon és tudja, hogy ez jó. Megtanulta, hogy néha ugyan nehéz nekiindulni, de a végén annyira jó érzés célbaérkezni.  

Tehát ezt kaptam a futástól: motivációt, kitartást, lelkesedést, barátokat és persze izomlázat.