Hagyjuk ki most azt a részt, hogy a futás fogyaszt, növeli az állóképességet, csökkenti a rák kialakulásának kockázatát stb., stb. Ezt megtették már helyettem mások. Most arról írok, hogy az én életemben milyen pozitív változást hozott a futás. ... Tovább »
Mit adott nekem a futás?
Hagyjuk ki most azt a részt, hogy a futás fogyaszt, növeli az állóképességet, csökkenti a rák kialakulásának kockázatát stb., stb. Ezt megtették már helyettem mások. Most arról írok, hogy az én életemben milyen pozitív változást hozott a futás. ... Tovább »
Múlt hét csütörtökön végre megnyitották a nevezést az Ultrabalatonra. A helyek 37 perc alatt elfogytak. A lényeg, hogy a Mellrákfórum 12 fős csapata ott lesz 2018 májusában, és körbefutja a Balatont. Nem bírtam ki és beleolvasgattam a kommentekbe. Azt hittem, hogy azok a futók, akik képesek körbefutni a Balatont, igazi sportemberek, korrekt hozzáállással. Nem…
Tegnap rendezték meg a 32. Wizz Air Budapest Félmaratont. Most nem mint versenyző vettünk részt az eseményen. Hárman csajok elmentünk, hogy drukkoljunk azoknak, akik vállalkoztak erre a nagy kihívásra. A rajtnál akartunk üvölteni, de túl sokáig tartott kitalálni, hogy a kék vagy a piros pompom mutat-e jobban a hercegnős ruha mellett. A Nyugati felüljáró előtt…
Mielőtt leírnám a múlt hétvégi Panorámafutáson megélt élményeimet, először is le kell szögeznem, hogy ez a hely gyönyörű. Nem is értem miért nem tartanak itt gyakrabban futóversenyeket. Vagy egyáltalán bármilyen sportrendezvényt. Nagymaros csodaszép. Ha nem Pesten élnék (és nem Szentendrén) lehet, hogy ideköltöznék....
Már tavaly is ki akartam próbálni, de akkor az influenza közbeszólt. Idén ki nem hagytam volna. Kőbányai lány lévén, muszáj a kerületi versenyeken elindulni. Szerencsénkre még a nap is sütött. Bár az én futamomon az időjárás minősége nem lett volna kizáró ok, tekintettel arra, hogy a nagy részét a föld alatt kellett megejteni. Nórinak kedden…
Nagyon nehéz volt összeállítani az idei versenytervet. Sokat morfondíroztam, mikor melyik verseny lenne jó. Amit még én is tudok teljesíteni. Sikerült, megírtam a listát, és még a család engedélyét is megkaptam....
Bakancslistás futás. Évekkel ezelőtt láttam egy Irongirl érmet a tesóm falán. Azonnal beleszerettem abba a csillogó lilás rózsaszín virágba, pedig még nem is futottam. Aztán az első futóedzések egyikén belém költözött a kisördög. Álmodozni kezdtem, milyen jó lenne ha lenne egy ilyenem. ...
Nem sokkal azután, hogy jelentkeztem az Irongirlre, érlelődni kezdett bennem a gondolat, hogy mi lenne ha Nóri elindulna az Ironkiden. Az első futóversenye után viszont biztos voltam benne, hogy őt is benevezem....
Vasárnap 6-ra állítottam be az ébresztőórát, de nem volt rá szükség. Négykor már kipattantam az ágyból, és forró kávéval a kezemben néztem ki a teraszra. Ez az eső bizony nem állt el az éjjel. Nem-nem. Sőt. Kitartóan esik. Szakad. Zuhog. Hogy lesz ebből futás?...
A hétvégén végre sikerült felkötnöm a nyúlcipőt. Pénteken a férjemmel futottam. Ez persze enyhe túlzás. Én futottam ő meg drukkolt, hogy minél később érjek vissza a parkba, mert addig rekordot dönt szókirakóban. De messziről teljes erővel drukkolt, hogy ne kapjak napszúrást, és azt is a lelkemre kötötte, hogy hangosítsam vissza a telefonomat, arra az esetre…